Nem csak az ismeretségi kör ajánlása alapján tudunk választani autótiskolát

Mi alapján válasszunk Autósiskolát.

Nem csak az ismeretségi kör ajánlása alapján tudunk választani autótiskolát, konkrét adatoknak is utána tudunk nézni, kezdve a szolgáltatók buktatási arányaitól, egészen a gyakorlati órák számáig. Így könnyen ki tudjuk szűrni a piacon a kóklereket, szubjektav szemlélettel pedig összeállítható egy kisebb toplista is:

Fiatal tanácsadóként aki jogosítvány szerzés előtt áll, szembe kerültem az autósiskola-választás nehézségeivel. Mint ilyenkor szinte mindenki, én is le tudtam a szokásos köröket. Elsőként körbe kérdezte az ismerősök tapasztalatát, véleményét, azonban szinte mindenki más-más iskolát ajánlott, vagy nem volt egy olyan iskola amit legalább ketten ajánlottak volna. Arra is kitértünk, mely iskolákat érdemes kerülnöm, ami ugyan hasznos, de néhány iskola kizárásával még így is rengeteg opció maradt. Ezután következett az ismerősök által ajánlott iskolákról olvasott véleményezés, egy-egy fórumon.

Az ajánlott iskolák között pedig hosszas keresgélés után, mindig találtam egy-egy negatív kommentet is.

Eljött az idő, hogy bővítsem a megkérdezettek körét, ismerőseimtől az internetezők körére. Beírtam, hogy “jogosítvány Budapestről’ mely kifejezésre megtaláltam a legnépszerűbb autósiskolát. Nem segítette hatékonyságomat az, hogy a találatok között lévő iskolák tömkelege azt hirdette, gyors, olcsó és a legjobb oktatókkal dolgoznak.

A keresési találatok szerint, vagy 15 iskoláról gyűjtöttem ki információkat különféle fórumokról. Mivel az internetezők senkit sem kímélnek, így a pozitív megjegyzések mellett számos negatív komment is megtalálható a népszerű autósiskolák felületein.

A vélemények gyűjtése közben úgy éreztem, ezzel nem fogok előre haladni a választással. Tapasztalataim azt mutatták, hogy az ismerősök és az internetezők is sokszor túloznak a véleményezést illetően. Akinek nincs nagyon pozitív vagy negatív véleménye, az már nem is ír kommentet sehova.

Az olvasottak és a barátok általi vélemények reprezentativitásától nem voltam elragadtatva. Arra a következtetésre jutottam, hogy több órás szubjektív vélemény gyűjtés után sem tudtam megalapozottan iskolát választani.
Gondoltam segítenek majd a számok

Ezt követően rábukkantam a Nemzeti Közlekedési Hatóság azaz az NKH autósiskolákra vonatkozó statisztikákra. Az alábbi statisztikákat a közlekedési hatóság minden negyedévben bublikálja:

Átlagos képzési óraszám: az átlagos gyakorlati óraszám és az előírt kötelező óraszám aránya százalékosan megadva. Pl. 30 kötelező óra esetén a 110% azt jelöli, hogy a tanulók plusz 3 gyakorlati órát vesznek az adott iskolában.

Elméleti vizsga sikerességi mutató: a sikeresen levizsgázott és a KRESZ vizsgára jelentkező hallgatók aránya százalékban megadva.

Forgalmi vizsga sikerességi mutató: a sikeresen levizsgázott és a forgalmi vizsgára jelentkező hallgatók aránya százalékban megadva.

Képzési költség: a tanulók által befizetett átlagos tényleges költséget mutatja.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük