B kategóriás jogosítvány személygépkocsira és kis tehergépkocsira.
B kategóriás jogosítvány személygépkocsira és kis tehergépkocsira.
Vezetői engedélyeket tekintve több kategóriára szerezhetünk jogosítványt. A B kategória azt jelenti, hogy legfeljebb 3500 kg legyen a személygépkocsi vagy kis tehergépkocsi össztömege, a vezetői ülésen kívül maximum 8 állandó ülőhellyel rendelkezzen a gépjármű. Az ezzel rendelkező gépkocsival legfeljebb 750 kg össztömegű pótkocsit mindenféle korlátozás nélkül szabad vontatni. Így együttesen az két jármű össztömege elérheti a 4250 kg-ot is.
Ha azonban van olyan nem kezdő vezetői engedéllyel, illetve 750 kg-ot meghaladó össztömegű pótkocsink, amit vontatni szeretnénk, akkor annak használatához 2 feltételnek kell teljesülnie. Ezek az alábbiak lesznek:
-a nehéz pótkocsi (ami megállapítható a forgalmi engedélyből) össztömege nem haladhatja meg a vonó gépkocsi össztömegét
-az összekapcsolt járművek, vagyis a vontatóautó és a pótkocsi együttes össztömege nem lépheti túl a 3500 kg-ot.
Ez a fajta vezetői engedély a 18. életkor betöltéséig csak belföldön véghez menő járművezetésre jogosít fel minket.
Van még olyan jármű, amelynek vezetésére feljogosít ez a fajta vezetői engedély?
Igen, van. Az érvényes B kategóriás jogosítvánnyal vezethető (ha lejárna az orvosi vizsgálat, az engedély kibocsájtását követően 10 évig) mezőgazdasági vontató és annak könnyű pótkocsija, segédmotoros kerékpár, kerti traktor, állatokkal által vont jármű és lassú jármű illetve annak pótkocsija.
Milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy B kategóriás jogosítványt szerezhessek?
Mielőtt jelentkezünk a tanfolyamra, az alábbi feltételekkel kell, hogy rendelkezzünk:
-17. életévet betöltött kor
-8 általános iskolai végzettséget igazoló okmány
-jelentkezési lap közbiztonsági kérdéseinek való megfelelés
-háziorvos által előírt orvosi alkalmassági vélemény
Ahhoz, hogy elmehessünk vizsgázni, az alábbi feltételeknek kell teljesülnie:
-a tanfolyamra való felvétel teljesítése
-az elméleti és az azt követő gyakorlati oktatás kötelezően előírt óraszámainak és menettávolságnak (minimum 580 km) teljesítése
-befizett ellenérték a tandíjért
Mit kell tudni az elméleti tanfolyamról?
Az elméleti tanfolyam célja az, hogy maradéktalanul felkészítsen bennünket az elméleti vizsgára, a KRESZ-re. Ez a tanfolyam minimum 7 előadásból szokott állni, órában mérve 28 tanóra. Azonban sok helyen lehetőségünk van online készülni a KRESZ tanulására. Ennek is megvan a maga előnye, sokan választják ezt a tanulási folyamatot. Nem szükséges bejárni órákra, saját magunk idejét beosztva tudunk rá készülni. Nem szükséges hozzá, csupán egy számítógép és internetes hozzáférés. Visszatérve az elméleti oktatásra, 20 óra a KRESZ ismereteket tartalmaz, 4 óra vezetéselméletet és 4óra szerkezeti ismereteket.
Mit kell tudni a gyakorlati tanfolyamról?
Ha sikeres az elméleti vizsga, akkor az általunk kiválasztott oktatónál folytathatjuk a tanulmányainkat. Ha sajnos sikertelen vizsgát teszünk, akkor sincsen semmi probléma, tudunk menni pótvizsgára. A gyakorlati része minimum 30 óra oktatásból és a kötelezően előírt menettávolságból kell, hogy álljon.
Általában pár hónap alatt megszerezhető a jogosítvány, ez azonban egyénenként változó lehet, és több tényező is lassíthatja a folyamatot. pl. gyakorlati órák sűrűsége, pénz-időhiány stb. Ajánlott szétnézni az autósiskolák között, melyik milyen feltételeket nyújt számunkra, ugyanis sokat jelent egy megbízható autósiskola, nagy szakértelemmel és türelemmel rendelkező oktatókkal, korrekt árakkal.